Pünkösdváró Európa

Szeged, 2009. augusztus 30.

„Lehet egymással kiengesztelődve letenni a történelem Urának kezébe a múltat: Trianont, az erőszakos kitelepítéseket és lakosságcserét, az erőltetett magyarosítást éppúgy, mint a szlovákosítást, 1968-at, Dunaszerdahelyt és Komáromot…” – fogalmazott Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke a Pünkösdváró Európa címmel megrendezett Kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozón. A Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök és Tőkés László európai parlamenti képviselő által meghirdetett rendezvényre 2009. augusztus 30-án került sor a szegedi dómban.

A szlovákiai államnyelvtörvénnyel szembeni fellépés, illetve a határon túlra szakadt magyar nemzeti közösségeink melletti kiállás céljával összehívott találkozón számos hazai és határon túli egyházi vezető és közéleti személyiség vett részt. A szentmisét követően ünnepi beszédet mondott többek között Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke, Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Surján László EP-képviselő, Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke, Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke és Fazekas László, a Szlovákiai Református Egyház püspöke.
      A találkozó záróakkordjaként a résztvevők a nemzeti panteonban megkoszorúzták Kazinczy Ferenc emléktábláját, valamint Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály szobrát.
      A nemzeti közösségvállalás és a testvéri szolidaritás jegyében megtartott alkalmon olyan neves mûvészek is jelen voltak, mint Melocco Miklós szobrászmûvész és Szőcs Géza költő. Egyházunkat Gáncs Péter és D. Szebik Imre püspökök képviselték.

Megjelent: Evangélikus Élet, 74. évfolyam 36. szám – 2009. szeptember 6. 4. o.

Menü

Validálás

Valid HTML | CSS | Courtesy Open Web Design