Gyülekezet Kőbányán
A Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség múltja és jelene
Az egyházközség megalakulása
Ahol ma vasúti híd ível a Kőbányai út végén a Liget térnél, ott a múlt század elején vasúti sorompó állt, s mögötte mintha egy Pesttől távoli, vidéki város hangulata uralkodott volna – ez Kőbánya, a főváros mai X. kerülete. Abban az időben a gyáripar ugrásszerű növekedése jellemezi. Lakosságának számával az evangélikusok létszáma is nő, így 1899-ben elkezdődnek a rendszeres evangélikus istentiszteleti alkalmak, kezdetben a Kápolna téri elemi iskola tornatermében. A terület vallástanári szolgálatát főként Majba Vilmos látja el, aki az itt lakó hívek segítségével 1910-ben megszervezi a kőbányai lelkészi kört. Bár a körzet egyházjogilag a Deák téri Pesti Magyar Egyházközséghez tartozik, valójában kezdettől fogva önálló gyülekezeti életet él, önálló anyakönyvet vezet. Majba Vilmos a század teljes első felében, kereken ötven esztendőn át szolgál Kőbányán. Rendkívül nyitott minden új lehetőség iránt, amely az egyház életét előbbre lendítheti. Ő az első helyilap-szerkesztő a fővárosban. Őt bízzák meg Pesten a belmissziói munka szervezésével. Az elsők között indítja meg a vasárnapi iskolát, mai nevén gyermekbibliaórát. Leányegyesületet, majd nőegyletet alakít. Énekkart létesít. Ifjúsági könyvtárat hoz létre. Megalapítja Magyarországon az első evangélikus cserkészcsapatot. Luther Márton Kis Kátéját a század első évtizedeiben Majba fordításában és jegyzeteivel tanulhatják a konfirmandusok.
Evangélikus templom építésére Kőbányán még a lelkészi kör létesítése előtt komoly előkészületek történnek, mégis 1910-től kezdve még huszonegy éven át a református templom ad otthont az evangélikus gyülekezetnek. Kolba Lajos, a Pesti Magyar Egyházközség egyháztanácsának kőbányai tagja, már 1908-ban templomépítés javára történő adománygyűjtés szervezésére tesz javaslatot az egyházközség tanácsülésén. Az ehhez szükséges engedélyek beszerzését követően valóban el is kezdődhet a gyűjtés. Két évben a Deák téri templomban tartott téli orgonahangverseny tiszta jövedelmét is erre a célra teszik félre. Később a Pesti Magyar Evangélikus Egyház felügyelője, dr. zólyomi Wagner Géza arra tesz javaslatot, hogy miután Kőbányán az evangélikusok használják a református templomot, az evangélikus egyház viszont Kőbánya helyett Angyalföldön építsen templomot, és azt szintén a reformátusokkal közösen használják. Ez az elgondolás nem valósul meg, mindenesetre a kőbányai templomépítést meglehetősen elodázza. A gyülekezet azonban nem hagyja elaludni az ügyet. 1917. október 31-én, a reformáció négyszáz éves jubileuma alkalmából a Deák téri templomban tartott díszközgyűlés Kayser Szilárd indítványára kimondja, hogy „a perifériákon lakó hívek intenzív lelki gondozásának biztosítása céljából” szükségesnek tartja négy kisebb, ún. szükségtemplomnak az építését, mégpedig Kőbányán, Angyalföldön, Zuglóban és az Üllői út végén. A közbejött világháború azonban hosszú időre eltemeti a tervet, s a korábban összegyűlt pénzösszeg a húszas évek elejére értékét veszti.
Az I. világháború után a templomkérdés először a Tisztviselőtelepen nyer megoldást. Kezdetben a Simor utcai (mai Vajda Péter utca) barakkiskola tornatermében gyülekeznek istentiszteletre a hívek. Amikor a főváros a Simor utcában új iskolát építtet, a régit az evangélikusok istentiszteleti célokra akarják megszerezni. A főváros úgy oldja meg a kérdést, hogy az épület nagy részét katolikus plébániává alakítja át, és ugyanakkor az evangélikusoknak is átenged három tantermet. Az átalakítás és berendezés költségét a város segélyéből fedezi az egyházközség. A katolikus plébánia, miután nagyobb templomot kap (Rezső tér), kivonul a kápolnából, amit most az evangélikus gyülekezet szerez meg. A gyülekezet a kápolnára tornyot építtet, amelyet az új harangokkal együtt 1936-ban avat fel Kemény Lajos esperes. A tisztviselőtelepi gyülekezet örömmel vonul be új templomába, amelyet dr. Lux Kálmán műegyetemi tanár tervei szerint alakítanak át, s a torony is az ő tervei szerint épül.
A Simor utcai imaházban már rendszeresen folynak az istentiszteletek, amikor újból időszerűvé válik a kőbányai templom felépítése. Az első templomtelket még 1908-ban bocsátja a főváros az egyház rendelkezésére, a mai Kőrösi Csoma út és Kolozsvári utca sarkán. Majba Vilmos eléri, hogy ezt az alkalmatlan helyen fekvő telket a főváros visszavegye, és helyette egy nagyobb összeget biztosítson, amelyből az új templomtelket meg lehet vásárolni. A Népjóléti Minisztérium 50 000 téglát és 50 köbméter építőfát ad, a Pénzügyminisztérium 100 000 téglával, a város 48 000 pengővel járul hozzá a templomépítéshez. Számunkra mégis legértékesebb a kőbányai hívek templomépítésre összegyűlt adománya, közel 30 000 pengő. Ez az áldozatkészség mutasson előre a mi időnkre és a jövő felé egyaránt! [1]
Az 1928-ban meghirdetett pályázatot 7 építész közül Frecska János tervrajza nyeri meg. A templom alapkövét 1930. május 11-én áldja meg Raffay Sándor püspök, az elkészült templom felszentelésére pedig 1931. október 4-én kerül sor. A szentelési istentiszteletet követő díszközgyűlést Raffay püspök ezekkel a szavakkal zárja: „Micsoda szűk hely ez az Isten nagy gondolatának befogadására, s milyen kis hely ez ama nagy szeretet befogadására, amely ma is felénk sugárzott. Milyen sok érték fér el parányi helyen, hiszen az ember szíve még kisebb, s belefér az Isten iránti hit és az emberek iránti köteles szeretet”. [2]
Az 1928-ban meghirdetett pályázatot 7 építész közül Frecska János tervrajza nyeri meg. A templom alapkövét 1930. május 11-én áldja meg Raffay Sándor püspök, az elkészült templom felszentelésére pedig 1931. október 4-én kerül sor. A szentelési istentiszteletet követő díszközgyűlést Raffay püspök ezekkel a szavakkal zárja: „Micsoda szűk hely ez az Isten nagy gondolatának befogadására, s milyen kis hely ez ama nagy szeretet befogadására, amely ma is felénk sugárzott. Milyen sok érték fér el parányi helyen, hiszen az ember szíve még kisebb, s belefér az Isten iránti hit és az emberek iránti köteles szeretet”.
A kőbányai templom a főváros első modern építésű evangélikus temploma. Köralakú megoldása meghitté teszi, a kör összefogja a gyülekezetet. Az épület vörös téglából készült, úgynevezett Rohbau. Az egyes részek közötti átmenet íves vonalakkal történik, a gyülekezeti terem az alagsorban kap helyet. A kivitelezést Gratz Dániel és fia, a berendezést özv. Kleckner Lászlóné asztalosárúgyára, a lakatosmunkát Skorka Lajos, a márvány- és műkőmunkákat Bozsolyák Sándor műkőgyára végzi. A templom és a paplak építésének teljes költsége 200 ezer pengőt tesz ki. Az oltárkép – Anthonis van Dyck Krisztus a kereszten című festményének másolata – 1941-ben készül el. A kép eredetije a bécsi Kunsthistorisches Museumban látható. [3] A gyülekezet 1959-ben kezd hozzá az orgona építésének előkészítéséhez. A tervrajz Sulyok Imre orgonaművész munkája, az építészeti tervet ifj. Kotsis Iván készíti. Ismét nagyszabású adománygyűjtés veszi kezdetét, melyet követően a Stach Mihály pécsi orgonaépítő mester műhelyében készült hangszer 1961-ben először szólal meg az istentiszteleten. A templom épülete a II. világháborúban megrongálódik, tornya megsérül. 1956-ban belövések érik, károsodik a homlokzat és a kupola is. A teljes helyreállítási munkálatokat csak 1990-ben sikerül befejezni, az épület ekkor kapja vissza közel eredeti formáját. [4]
Az elmúlt ötven év
A háborút követően néhány segédlelkészi év után Koren Emil áll a lelkészi szolgálatba a gyülekezetben. Beiktatására 1950. június 18-án kerül sor. Néhány fiatal segédlelkész-munkatársával együtt ő indítja el a kőbányai gyülekezet virágzó ifjúsági életét. (Ebben az időben szolgálnak Kőbányán vallástanárként illetve segédlelkészekként Bándi István, Fekete István, Sztehló Gábor, Rédey Pál, Szeberényi Tamás, Zay László, Vető Béla, Hafenscher Károly, Riesz György, Pásztor Pál, Sárkány Tibor, Madocsay Miklós, Bolla Árpád, Fehér Károly és Takács József.) A Koren által elkezdett ifjúsági munkában nagy szerepet játszik a parókiakert Kápolna utcai oldalának sarkában álló vasúti vagon. Eredetileg cserkészotthonnak létesült. Nem tudni, hogy eszmei és gyakorlati létesítője ki volt, mindenesetre ez a MÁV-nál kimustrált eredeti tehervagon 1936-ban már itt áll. Rövid időn belül ezen a helyen összpontosul az istentiszteleten kívüli gyülekezeti élet egésze, melynek magja az ifjúság. Rendszeres bibliaórák és szeretetvendégségek szerveződnek a vagonban. Szűken, de egyre jobban összeszokottan. Később innen indulnak ki a családoknál, házaknál megtartott alkalmak és a közös kirándulások egyaránt. Kisebb színtársulat is alakul a fiatalok lelkesedésének köszönhetően. Alulról szerveződve elindul az aktív gyülekezeti élet. Így lesz az ötvenes évek – minden borzalma ellenére – a Kőbányai gyülekezet számára a legfontosabb építkezés, a lelki építkezés időszaka.
Az egyre erősödő állami elnyomás éveiben azonban a folyamatosan visszaszűkülő gyülekezeti életnek egyre inkább éltető központjává válik a vasárnapi istentisztelet, az egyház ősi és legfontosabb alkalma. 1958. május 18-án, Veöreös Imre, a gyülekezet újonnan megválasztott lelkésze beiktatási igehirdetésében így fogalmaz: „Isten felém hangzó parancsa: a reménység prédikátora legyek. A keresztyén reménység alapvető vallomása: mi gyengék vagyunk, de erős Istenünk van.” [5] Szolgálatában meghatározó a gyülekezeti műhelymunka. Tudós-teológus lelkészként mindemellett az irodalom szeretetében és művelésében, a kultúra és a művészetek (képzőművészet, színház, film, zene) keresztyén vonatkozásainak keresésében, felfedezésében élen jár, erre biztatja, ebben segíti a gyülekezet apraját-nagyját. A kultúra és az irodalom szeretete megmutatkozik igehirdetéseiben, írásaiban, lelkészi jelentéseiben, könyveiben egyaránt. (Veöreös Imre kőbányai szolgálatát megelőzően hosszabb-rövidebb megszakításokkal többször is szerkesztője a Lelkipásztor című lelkészi folyóiratnak, később pedig az Evangélikus Élet kulturális rovatának. A Diakónia című folyóirat szintén az ő szerkesztésében jelenik meg hosszú évekig.) Szolgálati ideje alatt készül el 1961-ben a templom orgonája, majd a templom kupolájának teljes felújítására, a gyülekezeti épület több helyiségében pedig gázfűtés beszerelésére kerül sor. Karbantartási, állagmegőrzési munkálatok, kisebb felújítások történnek a gyülekezeti munka folyamatos működésének biztosítása céljából. Már ekkor komoly problémát jelent azonban a Kőbányához tartozó Vajda Péter utcai templom sorsa. Az 1961. évi lelkészi jelentésben olvashatjuk: „Erre a templomra a kőbányai gyülekezet az utolsó tíz évben rendkívüli összegeket áldozott. A javításra ráfordított pénz sokszorosan meghaladja a kis létszámú Vajda Péter utcai körzetünk híveinek összes egyházi adakozását: Az épület állaga olyan, hogy a többszöri javítás ellenére is állandóan romlik. Az annak idején tornaterem céljára készült épület túl nagy is volt a körülötte lakó és istentiszteletre járó hívek létszámához képest. Ezért elhatároztuk, hogy nagyobb részét leválasztás útján állami vállalatnak használatba adjuk, az egész épület renoválási és fenntartási költségeinek átvállalása ellenében.” [6] A leválasztás és a bérbeadás 1961-ben valóban meg is történik, ez a megoldás azonban nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Bár az innen származó bérleti díj a gyülekezet bevételeinek nagy százalékát teszi ki, a templom állaga folyamatosan tovább romlik, a probléma megoldása pedig 2001-ben sürgetőbb, mint valaha.
Veöreös Imre 28 éven át – 1985. december 31-ig pásztorolja a kőbányaiakat. 1987. június 28-án ünnepi istentisztelet keretében iktatja be Szirmai Zoltán pesti esperes a gyülekezet negyedik lelkészét, Fabiny Tamást, aki beköszönő igehirdetésében a kiáltó hangjának szükségességéről beszél (Lk 3,4–6). „Krisztus evangéliumát kell kiáltani, mert nemcsak a környezetünkben, külső világunkban, hanem bennünk is jelentkezik a kietlenség és sivárság. Kiáltani kell tehát, s ez a kiáltás kétirányú: Isten kiáltása az emberhez és az ember kiáltása – a másikért – Istenhez.” [7] E kiáltás jó eszköze a gyülekezeti alkalmakon megszólaló igehirdetés mellett a gyülekezet hírlevele, amelynek első száma ’89 karácsonyán jelenik meg Karácsonyi Harangszó címmel. Az ezt követő számok mindig új címet kapnak: Húsvéti Utak, Élő Kövek, Nyíló Kapuk, végül megmarad az azóta is élő Kőbányai Harangszó.
1988-ban sor kerül Kőbányán a gyülekezet emlékezete szerinti első lelkészavatásra is. Női lelkészt avat szolgálattételre Harmati Béla püspök Kinczler Irén személyében, aki kora ifjúsága óta ebben a szolgálatban áll. „Attól kezdve, hogy egykor a Kárpátok tövének egyik kis neogót templomából a konfirmációi áldással indult, végig abban a belső szép küzdelemben élt, amire avató püspöke mutatott rá: láttatni Jézust! (Jn 12,20–26).” [8] – számol be az ünnepi alkalomról az Evangélikus Élet. Irénke néni a későbbiekben egyházunk országos múzeumának munkatársaként dolgozik, ezzel párhuzamosan pedig mind a mai napig áldozatos szolgálatot végez gyülekezetünk szegényei és elesettjei között.
1989 a fordulat éve. Nagy változások történnek társadalomban is, egyházban is. Ez év nyarán már folynak az Ellenzéki Kerekasztal és az állampárt közötti tárgyalások, ’90 tavaszára pedig ki is írják a választásokat. Megkezdődik a rendszerváltozás. Nyilván ennek is köszönhető a Harangszó megjelenése. Már szabadon lehet írni és kinyomtatni. A „nyitás” igénye a gyülekezet életében is megmutatkozik szó szerinti és jelképes értelemben egyaránt. Ezt bizonyítják az ebben az időszakban szőtt testvéri szálak Európa különböző nemzeteinek gyülekezeteivel: Schwanewedével, a finnországi Lohjával, Wolfratshausennel, a bajorországi Grafing gyülekezetével, az erdélyi Oltszakadáttal, és az észtországi Pärnuval.
1990-ben már szó szerint is kezdetét veszi az építkezés. A háború óta csonkán álló, sérült torony renoválása kerül napirendre. Az új torony terveinek elkészítésére Hegyi Péter építész-tervezőt kéri fel a presbitérium. A megújult templomtorony szentelési ünnepségére 1990. szeptember 16-án kerül sor. A következő évre is jut feladat: 1991 októberére az országos egyház és a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület segítségével sikerül helyreállítani a gyülekezeti teremhez tartozó színpadot, így október 30-án, Kőbányán, Lessing Bölcs Náthán című drámájának bemutatásával kezdheti el működését az Evangéliumi Színház, Udvaros Béla vezetésével. „…A színpad helyreállítása kapcsán pedig gyakorlatilag a teljes gyülekezeti termet felújítottuk festéssel, mázolással, burkolással, villany és vízszerelési munkákkal…” – írja beszámolóját a gyülekezet lelkésze a Harangszó ’91/4. számában. 1992-ben így jön létre a „Kápolna Színpad” Alapítvány, amelynek célkitűzései között a protestáns kulturális örökség ápolása, a gyermek- és ifjúságvédelem támogatása és a szociális gondoskodás elősegítése egyaránt szerepel. Ezt megelőzően, 1991-ben már létezik a Tóth Lászlóné Alapítvány, amely egyházzenei célokat szolgál, s melynek eredményeképpen valóban meg is alakul a gyülekezeti énekkar. 1993 májusában a finnországi testvérgyülekezet presbitériumának 30 fős csoportja látogatja meg a kőbányaiakat. A két presbitérium találkozását és a közös mennybemenetel ünnepi istentiszteletet követően sor kerül a gyülekezeti épület pincéjében kialakított klubhelyiség ünnepélyes átadására is, amely – a finnek támogatására is emlékezve – a Lohja terem nevet kapja. A gyülekezeti munka szervezésében, a munkálatok irányításában időt és fáradságot nem kímélve szolgál a mindenkori lelkész mellett a gyülekezet negyedszázadon át munkálkodó felügyelője, Kinczler Gyula. Szolgálatának eredményességét hirdeti templomunk és parókiánk, amely a legnehezebb időkben is egyik ékessége maradhatott a kerületnek.
A gyülekezeti alkalmak sora szintén bővül. Az istentiszteletek és hétközi bibliaórák mellett már eddig is hagyománynak számított a havi rendszerességgel megtartott szeretetvendégség. Ezekhez kapcsolódnak most az újraindított hittanórák, gyermekbibliakörök, családi istentiszteletek és ifjúsági alkalmak (rövid ideig még az Ászok utcai óvodában is működik egy protestáns csoport), majd később a fiatal felnőtteket tömörítő ún. Emmaus kör. Gyermekénekkar és baba-mama klub (Mózeskosár kör) alakul. Lohjai gyakorlatból ötletet merítve évenkénti karácsonyi vásár megrendezését vállalja a gyülekezet. Ennek bevétele a gyülekezetben és annak környezetében élő rászorulók segélyezését szolgálja. A húsvét hajnali istentisztelet az évek során szintén hagyománnyá válik. 1996-ban a millecentenárium alkalmából megrendezett gyermekrajzpályázatra 200 rajz érkezik az ország különböző városaiból. Június 23-án millecentenáriumi kiállítás nyílik a gyülekezeti teremben. Szintén erre az alkalomra készül el a gyermekeknek szánt Lapozó című munkafüzet is. A rendezvénysorozat emlékére a gyülekezet saját tervek alapján emlékérmet készíttet bronzból: egyik oldalán a geszterédi szablya markolatának életfája a rendezvénysorozat mottójával: Emlékezzünk régiekről…, másik oldalán pedig a kőbányai templom képe a Kőbányai Evangélikus Egyházközség felirattal. Hasonló programokkal és azonos mottóval emlékezik meg a gyülekezet 2000/2001-ben a Millenniumról is. Az egyre bővülő alkalmak és rendezvények mellett persze jelentkeznek kisebb-nagyobb nehézségek is. Továbbra is problémát jelent például a Vajda Péter utcai templom rossz állaga, vagy az egyre többet meghibásodó orgona állapota.
Fabiny Tamást 1999 szeptemberében az Evangélikus Hittudományi Egyetemen elvállalt adjunktusi feladatai miatt Harmati Béla püspök felmenti kőbányai szolgálata alól, és helyettesi szolgálattal megbízza Bolla Árpád ny. lelkészt. A 2000. április 16-i lelkészválasztás eredményeképpen október 14-én az egyházmegye esperese Smidéliusz Andrást iktatja be hivatalába Kőbányán. Az ünnepi istentiszteleten a templom orgonája már darabjaiban áll. Éppen folyamatban van a hangszer felújítása. A munkálatokat Váradi István kőbányai orgonaépítő mester végzi. A nyári hónapokban mindezt a parókia tatarozása előzi meg, amely Kinczler Gyula egyházközségi másodfelügyelő irányításával, önkormányzati támogatással történik. A presbiteri ülések napirendjén minden alkalommal szerepel a Vajda Péter utcai templom ügye is. Jelenleg a gyülekezet előtt álló feladatok közül e probléma megoldása a legsürgetőbb. Dr. Csepregi Gyula egyházközségi felügyelő helyzetjelentése szerint: „Fontosnak tartjuk, hogy a körzetben a rendszeres istentiszteletek számára gyülekezeti épület maradjon. Kérdőíves felméréssel és személyes beszélgetéssel igyekeztünk megtudni a körzetben lakók véleményét is, akik igénylik az istentiszteleti hely fennmaradását. (…) Évekkel korábban Pintér Győző már végzett műszaki felméréseket az épülettel kapcsolatban, de akkor a terület tulajdonjoga még tisztázatlan volt. Bármilyen – az egész telket és épületet érintő rekonstrukciós terv a gyülekezet anyagi erejét meghaladja. Szóba került korábban akár egyházi szeretetotthon, akár vendégszobák, akár kollégium kialakítása, ezek azonban sajnos csak felmerült álmok maradtak. (…) Kérjük a Szentlélek megvilágosító munkáját, hogy gyülekezetünk és levelünk címzettjei közreműködésével valami olyan dolog valósulhasson meg, amely Isten jótetszését váltja ki, és a helyi gyülekezet megelégedését eredményezi akár olyan célok megvalósulásával együtt, amelyről jelenleg álmodni sem tudunk.” [9]
A gyülekezet mai helyzete
Gyülekezeti nyilvántartásunk szerint az egyházközségi tagok létszáma Kőbányán 455 lélek, a kerületben élő evangélikusok létszáma pedig a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 1635 lélek. A dologi feltételek biztosítása mellett céljaink között szerepel a helyi ökumenikus kapcsolatok ápolása és fejlesztése, ifjúsági és kulturális programjaink folytatása és bővítése ifjúsági szervezetek, valamint az Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet bevonásával. A finnországi lohjai gyülekezettel aktív partnerkapcsolatban állunk. Feladatunknak érezzük a kissé meggyengült testvérgyülekezeti kapcsolat felelevenítését az erdélyi Oltszakadát evangélikus gyülekezetével is. Szeretnénk megoldani a számítógépes adatkezelést, talán ma már nem merész elképzelés egy saját „honlap” hálózatra való feltelepítése sem. A folyamatosan bővülő és szélesedő gyülekezeti munka az egyszemélyes lelkészi szolgálatvégzés kereteit egyre inkább szétfeszíti. A munkatársi körben álló testvéreink áldozatvállalása mindenképpen köszönetet érdemel. Gyülekezetünkben jelenleg hárman végeznek hitoktatói szolgálatot: Ecser Mónika, Galgóczi Mariann valamint Mandák Pálné. Az ifjúsági munka szervezésében és irányításában a gyülekezet ifjúsági vezetője, Mesterházy Balázs segíti a lelkészt. A pénztárosi teendőket Jobszt Józsefné, a kántori szolgálatokat évtizedekig Kinczler Gyuláné, majd őt követően Görög Zoltánné látja el. Megújult orgonánk felszentelésére 2002. október 19-én került sor. Az elvégzett és elvégzendő feladatok ismeretében úgy gondoljuk: elengedhetetlen az alapos és magas szintű munkatársképzés gyülekezeti és országos szinten egyaránt. Elkötelezett és felkészült munkatársakra lesz szükség a jövőben is gazdasági, jogi, informatikai, és katechetikai területeken. Ahogy a kőbányai gyülekezetnek, úgy egész egyházunknak meg kell találnia a templomfalak közül való kilépés lehetőségeit anélkül, hogy a Krisztustól kapott üzenetet elveszítené. Legtöbbször kényes kérdésnek számít az anyagiak kérdése. Gyülekezetünkben ez a Vajda Péter utcai bérlemény esetleges felszámolásával jelentkezik a legélesebben. Meg kell tanulnunk saját lábon állni. Minden szinten. Tudnunk kell megfelelni a jogos társadalmi elvárásoknak, hirdetve Krisztus evangéliumát, és ha hitünk arra szólít, vállalva a kritika hangját. Mindezt alázattal és minden ember iránti féltő szeretettel. Ehhez kérjük Isten áldását és erejét, hogy ő, aki munkájának elvégzésében kész volt eszközéül használni mindazokat, akik előttünk jártak, úgy használjon minket is!
Megjelent: A Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerülete az ezredfordulón 2000–2001. Szerk.: Sólyom Jenő. Luther Kiadó, Budapest, 2002. 271–278. o.
[1] Mórocz Sándor: A pesti evangélikus egyház története. Evangélikus Családi Lap. XIII. évf. 1937/28.sz. 35. o.
[2] Veöreös Imre: Levél Kőbányára az evangélikus gyülekezetnek. 21. o.
[3] Zászkaliczky Zsuzsanna: 400 éve született A. van Dyck. Kőbányai Harangszó. A Kőbányai Evangélikus Gyülekezet Hírlevele. 1999/2. 35.szám. 22. o.
[4] Kemény Mária – Szilágyi Edit – Farbaky Péter – Zólyomi József: Budapest, X. Kápolna u. 14. Evangélikus Templom. Tudományos dokumentáció. Fővárosi Ingatlankezelő Műszaki Vállalat. Műemléki Osztály – Tudományos csoport. Budapest, 1990. 26–27. o.
[5] In: Nyíló Kapuk. A Kőbányai Evangélikus Gyülekezet Hírlevele 1990/3. Veöreös Imre: Emlékezés. 5. o.
[6] Veöreös Imre: Levél Kőbányára az evangélikus gyülekezetnek. Budapest, 1997. 26. o.
[7] Evangélikus Élet. Országos Evangélikus Hetilap. 52. évfolyam 31. szám. 1987. augusztus 2. Szentháromság utáni 7. vasárnap. 3. o.
[8] Evangélikus Élet. Országos Evangélikus Hetilap. 1988. április 10. 1. o.
[9] Részlet a Kőbányai Ev. Egyházközség Elnökségének 2000. november 16-án kelt, a MEE Országos Elnökségéhez, a MEE Déli Egyházkerülete Elnökségéhez és a Pesti Egyházmegye Elnökségéhez megküldött leveléből.