Elevenedő gyülekezeti közösség és a közösségépítő lelkész
A közösségépítő lelkész. Gyakorlati teológiai kézikönyv lelkészeknek és nem lelkészeknek. Szerk.: Szabó Lajos. Luther Kiadó, Budapest, 2010. 302. o.
A gyülekezeti élet megújulási lehetőségeinek, illetve a lelkészi szolgálat eredményességének kérdéskörét járja végig többféle szempontból az a tanulmánykötet, amelyet A közösségépítő lelkész címmel ez év nyarán jelentetett meg a Luther Kiadó. A zömében evangélikus lelkészek dolgozatait egybegyűjtő, de hangsúlyosan nem csak lelkészeknek készült gyakorlati teológiai kézikönyv Szabó Lajos teológiai tanár szerkesztését dicséri. A lelkészi hivatás mai értelmezését és az ezzel összefüggő gyakorlati teológiai kérdéseket sokszínűen, ugyanakkor jól követhető irányvonal mentén fejti ki a gyűjtemény, amelynek révén egy izgalmas és bátor vállalkozás részesévé válhat az olvasó. A kötet sajátossága és aktualitása, hogy összegezni kívánja a tíz éve elindult hatodéves gyakorlati képzés eddigi eredményeit és tanulságait, megszólaltatva olyan lelkészeket, akik e képzésben mentorként működtek közre, illetve lelkészjelöltként vettek részt az elmúlt években. A kézikönyv első fejezetében őszinte értékelést olvashatunk ennek kapcsán a mentorrá válás spirituális értelemben vett folyamatáról éppúgy, mint a mentor és lelkészjelölt kapcsolatának bibliai előképeiről, fejlődési fázisairól, de külön hangsúly kerül a lelkészjelöltet befogadó gyülekezet szempontjaira és felelősségére is.
A lelkészi élet nehézségeit és problémáit, mint csomópontokat megvilágító második fejezetet a pályakezdő lelkész helyzetének feltérképezése indítja. Telitalálatnak tűnik, hogy az erről szóló személyes hangú írást egyházunk egyik püspöke készítette el. A szolgálatukba most induló és hivatásuk nehézségeivel először szembesülő fiatal lelkészkollégák számára különösen is biztató és bátorító lehet, hogy problémáikkal nincsenek egyedül, azok az előttük indult szolgatársak számára sem ismeretlenek.
A lelkész lelki életének összefüggésében a spirituális önismeret és a szolgálathoz szükséges napi erőforrások – mint a csend, a gyülekezet, a család és a testi-lelki egészség – megtalálására kerül a hangsúly. A lelkészi élet krízis- és konfliktushelyzeteit illetően pedig a másik emberhez vezető út építésének lehetőségeit vázolják fel a szerzők.
A lelkészi kompetenciákat csokorba gyűjtő harmadik fejezet a lelkipásztori munkára és az egyházi életre vonatkozóan a megújulási készség fejlesztését tekinti kiindulópontnak. Hogyan és milyen eszközökkel közelíthetünk ma az emberek felé missziói lelkülettel? Megtanulható-e a lelkigondozás? A lelki és mentális egyensúlyvesztés tekintetében milyen megelőző funkciót tölthet be egy-egy gyülekezeti közösség?
Izgalmas szempontokra mutat rá a szószéki szolgálat alapkérdéseit tárgyaló tanulmány: Mitől releváns egy igehirdetés? Hogyan alakítja az igehirdetői megszólalást lehetővé tevő, semmiképpen sem üres gyülekezeti csend magát az igehirdetést úgy, hogy az igehallgatóban az értékes idő benyomása alakuljon ki? A gyülekezet egészének kooperatív feladata mégis a hit továbbadásának lehetőségeit tárgyaló dolgozatokban kerül elő különleges hangsúllyal. Nélkülözhetetlen ebből a szempontból a család szerepe, illetve a szülő-gyermek kapcsolat mélységének megfelelő, biblikus kifejezése egyaránt. Végül még ugyanebben a részben olvashatunk tanulmányt a lelkészi munka mérhetőségének nyilvánvalóan nem új, de az elmúlt években talán kissé elhanyagolt kérdésköréről: mi az, ami mérhető, illetve mihez kezdjünk az eredményekkel? „Nem Isten munkájának hatékonyságát mérjük akkor, amikor a lelkészi munkát próbáljuk mérhetővé tenni” [1] – szögezi le gondolatmenetének elején a szerző.
Logikailag jól kapcsolódik az itt leírtakhoz a lelkészi tevékenységeket áttekintő negyedik fejezet, mely a látogatástól és családsegítéstől mint lelkészi életformától elindulva a kazuális szolgálatok lehetőségeinek és kísértéseinek, illetve a diakónia szinte minden teológiai diszciplínát érintő üzenetének és gyakorlatának tárgyalásán át egészen a gyülekezetvezetés módszertanának műhelyéig vezeti el az olvasót. Külön színfoltot jelent mindezeken túl az egyházvezetői látogatás és vizsgálat, az úgynevezett canonica visitatio újraélesztésének és újraértelmezésének átgondolása, mely egyben magában foglalja a Déli Evangélikus Egyházkerületben az elmúlt két évben megtartott vizitációk tanulságait is az egyházvezető szemszögéből.
A növekedés kulcsfogalma köré épül a befejező ötödik fejezet, amely a gyülekezet létének e fontos eleme felől közelít a tervszerű közösségépítés, a gyülekezeti gazdálkodás, valamint a következő nemzedék iránti felelősség ügyéhez. Eszerint a múltba nézés vagy ami még veszélyesebb, a körülményekre hivatkozó passzivitás helyét az előretekintő, tervező, ötletgazdag viszonyulásnak kell átvennie. Külön problémát jelent ebben a tekintetben a vallások és kultúrák piacának fogyasztói szemléletet erősítő hatása. Éppen ezért elengedhetetlen a jó gyülekezeti menedzsment éppúgy, mint a mai információs társadalom eszközeit, illetve a különböző médiumok kínálta lehetőségeket hatékonyan felhasználó, korszerű egyházi kommunikáció. A felsorolt szakterületek hatékony működtetéséhez pedig nélkülözhetetlen a gyülekezeti közösségen belüli nem lelkészi, szakértői háttér. Ezeken a pontokon válik tehát egészen nyilvánvalóvá annak fontossága, hogy a közösség tagjai is kooperatívan és aktív módon kapcsolódjanak be a napi munkavégzésbe.
Komoly segítséget jelenthet ez a kézikönyv lelkészeknek, felügyelőknek, presbitereknek és gyülekezeti tagoknak a gyülekezeti élet sokféle dimenziójának közös átgondolásában, formálásában és megélésében, melyek – emberi oldalról – feltétlenül szükséges lépések a közösség megújulása érdekében.
Megjelent: Lelkipásztor, 2010/11. 259–260. o.
[1] Krámer György: A lelkészi munka mérhetősége. In: A közösségépítő lelkész. Gyakorlati teológiai kézikönyv lelkészeknek és nem lelkészeknek. Szerk.: Szabó Lajos. Luther Kiadó, Budapest, 2010. 146. o.