Nem a törvény, hanem a Krisztusba vetett hit

Reformáció ünnepe

Gal 3,7–14

A visszavezetés szolgálata

Azok a Galáciában élő pogányokból lett keresztyének, akik elsőként olvashatták Pál nekik címzett sorait, sajátos helyzetű gyülekezeteket alkottak. A köztük misszionáló apostol távozása után – úgy tűnik – szélsőséges, törvénykegyességet hirdető tanítók érkeztek hozzájuk. Minden bizonnyal ők hitették el a galatákkal, hogy keresztyénségük egészen addig csak másodrendű marad, amíg alá nem vetik magukat a zsidó törvények előírásainak. Úgy gondolták most már, hogy üdvösségükhöz, Isten előtt való megállásukhoz nem elegendő Krisztushoz tartozniuk, hanem saját kezükbe kell venniük végső sorsuk rendezését.
      Pál apostol ebben a helyzetben – túllépve a puszta sajnálkozáson – hol gyengéd hangon, hol pásztori indulattal, de mindvégig kitartó szeretettel és aggódó türelemmel próbálja visszavezetni gyülekezeteit Jézus Krisztushoz.
      A reformáció alapmotívumai között ugyanezt a pásztori lelkületet fedezhetjük fel. Az evangéliumért öt évszázaddal ezelőtt küzdő hitelődöket nem hitújítási és nem is egyházszakítási szándék vezette. Felfedezve a középkori keresztyénség Szentírással össze nem egyeztethető visszásságait, Luther és társai nyíltan és felelősen vállalták fel az evangélium kockázatát: visszavezetni Isten megváltott, ám tőle eltávolodott népét, eltévedt egyházát Jézus Krisztushoz.

Zsákutcában

Zsákutcába jutni bosszantó, csalódással teli helyzet. Talán csak le akartuk rövidíteni az utat, vagy nem vettük észre a közlekedési táblát, most mindenesetre becsapva érezzük magunkat. Megfordulni sem egyszerű, mivel a kezdetben még tágasnak és kényelmesnek tűnő út ijesztően leszűkült; ami pedig a legrosszabb, nem vezet sehová.
      Ezen az ünnepen a keresztyén önmegvalósítás zsákutcájára figyelmeztet Isten igéje. Amikor mi akarjuk kézbe venni és rendbe hozni a dolgokat, és úgy gondoljuk, nem is szükséges ehhez más, mint hogy megtegyük a szükséges intézkedéseket, biztosítsuk a feltételeket, és kedvezővé alakítsuk a körülményeket. Elhisszük, hogy csak rajtunk múlik az eredmény, mert teljesítményeink alapján ítélnek meg minket.
      Milyen könnyen belecsúszunk ebbe a szemléletbe családi, közösségi, egyházi életünkben, de még Istennel való kapcsolatunkban is! Anélkül, hogy a jó rend és a hit gyümölcseinek fontosságát vitatná, az apostoli szó önvizsgálatra hív, amikor megkérdezi: ügybuzgóságunk, cselekvési terveink és válságkezelő programjaink közepette vajon jó utcában vagyunk-e még? Vajon a Krisztusba vetett feltétlen bizalmat nem írta-e fölül önigazságunk délibábja? Számolunk-e azzal a szomorú ténnyel, hogy a mi megoldásaink mindig hiányosak maradnak, és soha nem fogjuk tudni maradéktalanul rendezni dolgainkat? Főként pedig valljuk-e még Pállal és Lutherral: „…a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt…”?

Ábrahám áldása

A magyar nyelvben sok szép kifejezés őrzi az áldás motívumát: „házi áldás”, „gyermekáldás”, „égi áldás”. Családok, népek, hívő közösségek életében tölt be rendkívül fontos szerepet az Istentől várt és a tőle kapott áldott lét megtapasztalása. Hosszabb-rövidebb áldásokkal találkozunk a Bibliában, ezek közül néhány elhangzik istentiszteleteinken is. Idei munkaprogramunk szintén ezt a témát járja körül.
      Pál apostol a kijelölt igeszakasz mondataiban Isten Ábrahámnak adott ígéretére utal: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” (Gal 3,8) Ábrahám áldása nem a származás és nem is a törvénykegyesség útján ragadható meg, hanem Jézus Krisztus személyében áradt és árad ma is minden ember felé. Benne Isten bűnbocsátó kegyelme, bűn és halál hatalmából szabadító szeretete jelent meg világunkban. Az a kegyelem és szeretet, amely még önigazolásaink és önmegvalósítási szándékaink zsákutcáiból is képes és kész kivezetni minket.
      Mindehhez pedig egyedül az Isten ígéreteibe kapaszkodó, tettre kész hittel kapcsolódhatunk, ahogyan arra Ábrahám példája és a reformáció felismerése is rávilágít.

Imádkozzunk!

Kérünk, Urunk, szabadíts ki minket testi és lelki zsákutcáinkból, tisztíts meg bennünket, és vezess ígéreteidben bízó hitre! Ámen.

Megjelent: Evangélikus Élet, 84. évfolyam 41–42. szám – 2019. október 20–27. 57. o.

Menü

Validálás

Valid HTML | CSS