A csend hangjai

Nagyszombat

„Akkor újra megszólították néhányan az írástudók és a farizeusok közül: »Mester, jelt akarunk látni tőled.« Ő pedig így válaszolt nekik: »Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele. Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; ámde itt nagyobb van Jónásnál! Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, mert ő eljött a föld végső határairól, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; ámde itt nagyobb van Salamonnál!«” (Mt 12,38–42)

Szükségünk van jelekre. Emberi életünk napról napra jeleket keres és jeleket ad, mert a jel tartalmat hordoz, mondanivalót rejt, irányt, utat mutat. Meghatározza, jellemzi viselőjét, tulajdonosát. Hányféle jel, szimbólum övezi az emberi történelem hosszú folyamát: uralkodók kézjegyétől családi címereken, keresztyén szimbólumokon és felekezeti jelvényeken át politikai jelképekig.
      Olvasom a történetet arról a fiatalról, akit gimnazista osztálytársai mindig csak rendetlenül, mosdatlanul látnak, s modora is komoly kívánnivalókat hagy maga után. Aztán egyik napról a másikra kiderül, hogy régi nemesi család sarja. Számára is meglepetés a hír. Szembesül azzal, hogy többszörös előnevük, címerük is van, és születésnapjára szüleitől pecsétgyűrűt kap, amelybe ez a címer van belevésve. A gyűrűnek köszönhetően ez az ember idővel teljesen megváltozik. Rendezett megjelenésével, választékos szókincsével mindenkit meglep. Mire képes egy pecsétgyűrű! Mire képes egy családi címer!1
      De egy apró jel akár még az életet is jelentheti. Egyetlen jeladás életet menthet. A közúti forgalomban jelzőtábla ad nélkülözhetetlen információt az autós előtt álló veszélyes útszakaszról, a viharban süllyedő hajó morzejele adja tudtul: segítségre van szükség, földrengések után a túlélők romok alól hallatszódó kopogtatására felfigyelhetnek a mentők. Egyetlen apró jel életet menthet.
      Bárhová tekintünk tehát, szinte mindenhol körülvesznek minket a jelek. Ilyenek a márkanevek, védjegyek is. A márkás holmi szinte megfizethetetlen, a vásárlók többsége mégsem szeret márkajelzés nélküli terméket vásárolni, hiszen az jóval gyengébb minőségű – hangzik az érvelés –, hamar tönkremegy, garanciája nincs vagy rövid lejáratú. Ha pedig a védjegy hiányzik az áruról, akkor csaknem biztosak lehetünk abban, hogy az hamis.
      Nos, ilyen márkanevet, vagy ha úgy tetszik, védjegyet követelnek Jézustól is az írástudók és a farizeusok: „Mester jelt akarunk látni tőled!” Vagyis azt mondják: igazold magad, mutasd a jelvényedet! Ahogyan hivatalos személyektől elvárható az, hogy jelvényük, igazolványuk felmutatásával bizonyítsák: van joguk eljárni hivatalos ügyekben, úgy szerintük Jézusnak is igazolnia kellene önmagát.
      Kedves Testvérem! Bibliádban azt olvashatod, hogy e beszélgetést megelőzően Jézus meggyógyított egy néma és vak megszállottat. Ez az ember Jézus gyógyító, életújító hatalmának köszönhetően immár beszélt és látott. A gyógyítást követően a Jézust körülvevő sokaság még bizonytalanul, mégis helyes következtetéssel teszi fel a kérdést: „Csak nem ez a Dávid Fia?” A farizeusok azonban sietve „kijózanítják” a népet, s Jézust azzal gyanúsítják meg, hogy az ördögök fejedelmének segítségével tette, amit tett. Emberi gondolkodás alapján logikusan következik mindezek után a követelés: „Jelt akarunk látni!” Bizonyítékot akarunk, mutasd meg magad, igazold magad!
      Hányszor és hányszor fogalmazódik újra a farizeusok mondata azóta is! Látható, tapintható, érzékelhető jelekre várunk. „Ha nem látom kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjaimmal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem!” (Jn 20,25) – mondja Tamás.

      „Gyermekkoromban elszántam magam,
      Hogy szólok istennek, ha van.

      De nékem ő égő csipkefenyérben
      Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

      Hiába vártam sóvár-irigyen,
      Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.”


– írja Karinthy.2 Jelre vársz? Védjegyet keresel? Igazoltatni akarnád Jézust te is? Vedd észre, hogy nem márkaemblémával ellátott árucikk ő, hanem élő Úr. Úr a mindenség fölött, fölötted is. Olyan Úr, akinek életet, méghozzá örök életet adó hatalma van. Róla nem állíttathatsz ki garancialevelet, tőle nem kérheted számon valódiságát, rajta nem készíttethetsz eredetvizsgálatot. Őt nem választhatod ki, nem vásárolhatod meg, mint egy praktikus, kényelmes használati tárgyat. Miért? Mert ő választ ki, ő szólít meg, és ő vizsgál meg téged. Ő váltott meg, ahogyan Luther mondja: „nem arannyal, sem ezüsttel, hanem szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával, hogy egészen az övé legyek…”3
      „Mester jelt akarunk látni tőled.” És Jézus válaszol. „Nem adatik más jel, csak a Jónás próféta jele.” Adatik tehát jel, csakhogy nem olyan, mint amit a gőgös írástudók követelnek. Nem olyan, mint amit e „gonosz és parázna nemzedék” kíván. Istentől megrendelni még egy apró jelet sem lehet. Ővele nem lehet „üzletet kötni”: adj jelet, mi pedig cserébe hiszünk benned. A dicsőséges jel, a lenyűgöző szenzáció, a dübörgő, hangos, látványos jelenés elmarad, helyette olyan jelet ad Jézus, amely a minden hatalomtól való teljes „kiüresedésben”, az értünk szenvedő Emberfia halálában és eltemettetésében bizonyítja előttünk Isten szeretetét. Ma sem adatik más jel, mint a Jónás próféta jele: csak karácsonyhoz lehet hasonlítani nagyszombat üzenetét. A szolgai forma két pólusán, a bölcsőben s a koporsóban mutatja meg nekünk e két esemény a nagy örömhírt: emberré lett az Isten. Sőt, az Emberfia alászáll a holtak birodalmába, hogy cipelje, nem egyszerűen velünk, de értünk, helyettünk a halál terhét, és hogy oda, a legsötétebb pokolmélységekbe is a reménység evangéliumát vigye. Nagyszombat üzenete a halál és élet mezsgyéjén szólít meg minket. A már igen és még nem titka feszül ezekben az órákban. Most csendben van a természet, még némák a harangok, ma még az igehirdetés is a csend hangjain szól. De a nagyszombati hallgatás, némaság, elrejtőzés már a nagy győzelem csendje. A Krisztus-hit pedig képes meghallani a csend hangjait. Ma nem hegyeket szaggató viharos szélben, nem földrengésben, nem is tűzben jön közel hozzánk Urunk, hanem halk és szelíd hangban, a csend hangjaiban talál ránk, mint Illésre a Hóreb-hegyen. (1Kir 19,12)
      De Jézus halálának jelentősége mellett Jónás jelében megláthatod a hirdetett ige és a megtérés jelentőségét is.
      Jónás próféta Isten parancsára ítéletet és pusztulást hirdetett Ninive városának s az ott lakóknak. A város népe a próféta igehirdetésére bűnbánattal és megtéréssel válaszolt. Sába királynője elment Salamonhoz, hogy megcsodálja bölcsességét és tanuljon szavaiból. És folytathatnánk a sort: gondolhatunk Naamánra, az arám király hadseregparancsnokára, aki Isten emberéhez, Elizeushoz megy tisztulást remélve, s bár kezdetben látványos csodát vár, végül elfogadja és átéli Isten erejének „csendjét”, egyszerűségét, és gyógyulásra lel a Jordán vizében. (2Kir 5) Vagy emlékezzünk arra a római századosra, aki nem előbb és nem később, hanem éppen a kereszten szenvedő és lelkét kilehelő Jézust látva tudja kimondani: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” (Mk 15,39) Ebbe a sorba tartozik az etióp kincstárnok is, aki a Gázába vezető úton, hintóján ülve Ézsaiás prófétát olvassa, és Isten igéjének magyarázatára vár, majd miután Fülöp igehirdetésére világossá lesz számára a prófécia, azon nyomban megkeresztelkedik. (Csel 8,26–40)
      Mint figyelmeztető jel mutatkozik meg Jézus szavaiban a pogány világ megszégyenítő hite. Mert Isten igéje hitre ébresztő erő még a nagyszombati csend mélységében is. Sokszor talán nem így gondolunk Urunk szavára, nem így tekintünk az igehirdetésre sem. Mivelhogy az emberi módon, emberek hangján megszólaltatott üzenet, ezért hajlamosak vagyunk arra, hogy erőtlen beszédnek tekintsük. A szó elszáll – tartja a mondás, s bár talán nyíltan ezt nem hangoztatjuk, mintha mégis e mentalitás lenne jellemző oly sokszor Isten igéjével kapcsolatban is.
      Pedig olyan szó az, amely még a legbizonytalanabb és legkilátástalanabb helyzetekben is Isten iránti bizalmat teremt az emberben. Abban is, aki eddig kívülálló volt, abban is, akire legkevésbé gondolnál. Úgy áll ma előttünk a kegyelmet nyert pogányok kis csoportja, mint akik a választott népet, a ma egyházát is megszégyenítő módon megértették, és szívükbe fogadták Isten igéjét, elfogadták az ő szabadítását. Éppen ők: a kívülállók, a lenézettek, az előítéletek célkeresztjében élők. Akikről senki sem feltételezne jót, s akik most mégis nyomorúságaikkal, bűneikkel, terheikkel az elsők között érkeznek Krisztus színe elé. Jézus most rájuk mutat, hogy a magukat bennfentesnek gondolók is észre vegyék, meglássák: Krisztus szabadításának örömhíre univerzális. Minden embernek szóló örömüzenet. Befelé fordulás helyett, kifelé tekintésre hív, határok és elválasztó falak építése helyett akadálymentesítést végez.
      A Jézussal vitatkozó írástudók látványos, meggyőző jelre várnak, s közben nem veszik észre, hogy bőven adatik jel: olyan, amilyet ők nem is gondolnának, és ott, ahol ők nem is keresnék. Ninive népe, Dél királynője, egy arám hadseregparancsnok, egy római katona de még az etióp kincstárnok is meglátták és elfogadták Isten kegyelmének, életújító szeretetének minden ember felé áradó jeleit. Így válhatnak Krisztus kezében maguk is jelekké, hogy én is megtanuljam: nem látványos, hangos csodában, hanem saját életének kiüresítésében, önátadásában, ma pedig különösen is a csend hangjaiban mutatja meg magát az Isten.

Megjelent: Hullámhossz. Evangélikus lelkészek igehirdetései az egyházi esztendő ünnepeire 2003–2004. Szerk.: Dr. Szabó Lajos. Luther Kiadó, Budapest, 2003. 125. o.


1: Gyökössy Endre: Lenni = kapcsolatban lenni! Kézfogás a magasból 32. Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 29. o.

2: Karinthy Frigyes: Előszó. Összegyűjtött versek. Nippon Kiadó, 1996. 8. o.

3: Luther Márton Kis Kátéja – Az Apostoli Hitvallás második hitágazata. In: Káté. Evangélikus keresztyén hitünk rövid összefoglalása. Luther Kiadó, Budapest, 2003. 47. o.

Menü

Validálás

Valid HTML | CSS