Mi Atyánk
Egy megszólítás margójára
A jól ismert szókapcsolat természetes módon először is az imádságra és az imádkozás fontosságára emlékeztet. Az Isten és ember közötti párbeszédnek erre a semmi mással nem pótolható csatornájára. Hatalmas megtiszteltetés, hogy megszólíthatjuk és éppen így szólíthatjuk meg az élő Istent. Óriási ajándék az imádság, bárhol és bármikor élhetünk vele: istentiszteleten, gyülekezeti közösségben éppúgy, mint belső szobánkban, vagy napi teendőink közben. Ugyanakkor imádkozni nem is olyan egyszerű; formai és tartalmi szempontból számos kérdés fogalmazódhat meg ezzel kapcsolatban. Nem véletlen, hogy a tanítványok is arra kérik Jézust: tanítsa őket imádkozni (Lk 11,1).
Érdemes végiggondolni, hogy Jézus miért éppen ezt a megszólítást tartja megfelelőnek, amikor a mindenható Istennel való beszélgetésre hív. Nyilvánvalóan a szeretetben megélt szülő-gyermek viszony példáját állítja tanítványai elé. Ennek fényében pedig néhány szempont különösen is hangsúlyossá válik.
Isten életet ajándékozó Atya.
Nem kevesebbet, mint az életünket köszönhetjük szüleinknek. Nélkülük mi sem volnánk, létünk bennük gyökerezik. Soha nem lehetünk nekik eléggé hálásak ezért.
Isten is életet ajándékozó Atyánk, méghozzá éppen szüleinken, nagyszüleinken és többi ősünkön keresztül. Akik vagyunk és amink csak van, végső soron mind tőle származik. Bizonyára nem elégszer adunk hálát Istennek azért, hogy létünket ő alapozta meg, mint ahogy ő fogja azt betetőzni is.
Isten gyermekei javát akarja.
A gyermekeit szerető szülő is ugyanezt tartja szem előtt. Még akkor is így van ez, ha gyermeke olykor nem érti vagy félreérti szándékát, esetleg egészen más elképzelése van arról, hogy mi a jó neki.
Sokszor Isten szándékai is kifürkészhetetlenek a számunkra. Gyakran nem értjük, miért kell a dolgoknak éppen úgy történnie, ahogy történnek. Viszont biztosak lehetünk abban, hogy szerető mennyei Atyánk mindenkinél jobban tudja, mire van szükségünk, és mivel szeret, ezért egész életünk során az általa kijelölt irányba terelget. Ő az, aki szüntelenül gondot visel ránk, sőt legvégső ajándékát is elkészítette már számunkra Jézus Krisztus által: az örök életet.
Mi az ő gyermekei, egymásnak pedig testvérei vagyunk.
A szülőnek a gyermeke minden életkorban gyermeke marad. A mennyei Atyával való kapcsolatunkra nézve ez ugyanígy igaz, ami azt is jelenti, hogy hozzá mindig feltétlen bizalommal fordulhatunk. Már az is mérhetetlen örömöt okoz, hogy családjának tagjai lehetünk. Vajon felismeri-e rajtunk a világ mennyei Édesatyánk vonásait?
Amikor pedig többes szám első személyben mondjuk: Mi Atyánk, akkor ezzel azt is kinyilvánítjuk, hogy egymásnak testvérei vagyunk: „egy közös test tagjai”, ahol senki nem függetlenítheti magát a többitől. Osztozunk egymás örömében és bánatában, sikerében és kudarcában, hordozzuk egymás terhét, hogy így töltsük be a Krisztus törvényét (Gal 6,2).
Megjelent: Dunántúli Harangszó, 2023. Tavasz, 14. o.