A szeretet szabadsága
„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14)
Keresztyén Gyülekezet,
Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A tudományos körökben jól ismert anekdota szerint Margaret Mead neves amerikai kultúrantropológust egy alkalommal megkérdezték: „Vajon miben lehet felismerni az emberi civilizáció első jeleit? Mi tesz minket emberré?” A tudós meglepő válasza így hangzott: „Az összeforrt, begyógyult combcsont.” Magyarázatként pedig hozzáfűzte: ha az állatvilágban egy egyed súlyosan megsebesül, akkor a túlélési esélye rendkívül minimális – éhen vagy szomjan pusztul, esetleg más ragadozó állatok prédájává lesz. Az emberiség korai történelméből ránk maradt gyógyult combcsont egyértelmű jel: valaki nem sajnálta az időt arra, hogy a sérült mellett maradjon, vigyázzon rá, ápolja őt. Mead tudományos téziseit számos kritika éri, olykor ellentmondásoktól sem mentes írásait sokan bírálják; van, aki megkérdőjelezi az előbbi beszélgetés hitelességét is, ám – elhangzott vagy sem – a válasz mégiscsak elgondolkodtató… Mert eszerint a törődés, az irgalom és a szeretet a legszebb megnyilvánulása annak, hogy miről is szól, vagy miről kellene hogy szóljon az emberi civilizáció.
„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!”
Ezt üzeni Pál a korinthusi gyülekezetnek írt első levelében. Ő, aki a keresztyén közösségek üldözőjéből Jézus Krisztus örömüzenetének hirdetőjévé lett… Ő, aki számos gyülekezetet alapított és gondozott a mediterrán világban… Ő, aki hamar megtapasztalta azt is, hogy mennyi konfliktus és szeretethiány jellemzi ezeknek a közösségeknek az életét… Nem győzi hangsúlyozni, hogy aki Istennek a Krisztusban felragyogó, feltétel nélküli szeretetéből él, annak a mindennapi életét is ez a szeretet járja át, tisztítja ki, határozza meg. Ennek a jó hírnek az örömével és felelősségével szólít meg az apostoli ige ma minket is.
És hogy hogyan kapcsolódik mindez mai találkozónk témájához, a szabadsághoz és az elköteleződéshez? Szabadság az életre, a szolgálatra, az örömhírre, a nevelésre; szabadság a szenvedésben – ezeket a területeket jártuk körül a mai napon. Mert felbecsülhetetlen érték a szabadság, különösen az a fajta szabadság, amely nem parttalan és öncélú, hanem amely a hűségben, a felelősségvállalásban és az elköteleződésben találja meg a kibontakozás lehetőségét. Különleges kincs, sőt azt is mondhatjuk, hogy az evangélium igazságában gyökerező érték a szabadság, hiszen Jézus szava szerint „az igazság szabaddá tesz” (Jn 8,32). Itt és most Isten igéje mégis arra figyelmeztet minket, hogy ne egyszerűen a szabadság szeretete, hanem sokkal inkább a szeretet szabadsága határozza meg az életünket.
A szeretet szabadsága – Milyen nagy szükségünk van erre az iránymutatásra! Nem csak január elején, amikor az év vezérigéje még az újdonság erejével hat, és izgalommal várjuk, milyen ígéretekkel talál meg minket az előttünk álló hetekre és hónapokra nézve, de szükségünk van rá most, év közben is, hogy újra emlékeztessen, hogy jó irányban tartson, hogy felfedezzük korábban fel nem ismert titkait.
A szeretet szabadsága – Különleges hangsúlyt kap ez a két szó a különféle válságokkal jellemezhető jelenlegi időben. Egy olyan időszakban, amikor sokan aggódnak a jövő miatt, amikor háborúk, gyűlöletbeszédek, merényletek és karaktergyilkosságok híreiről hallunk innen is, onnan is. Mennyire fontos volna meghallanunk ezt az üzenetet is, a hátsó szándékkal elkövetett provokációk világában, a bántó és direkt módon fájdalmat okozó kommentek, online és offline bántalmazások korában. És nem is kell messzire mennünk, hiszen személyre szabottan és aktuálisan szólal meg az apostoli ige hétköznapi ellenségeskedéseink, szeretetlenségeink, bűneink és mulasztásaink helyzeteiben is. A viszályt keltő és fülünket sértő hangzavarban egyszer csak felcsendül egy tiszta dallam, a hamis, megtévesztő zenebonát felülírva életre kel egy szívet gyönyörködtető harmónia:
„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!”
„Minden dolgotok…” – írja Pál apostol.
Jelenti ez különböző élethelyzeteinket. Örömeinket és gyötrelmeinket, a felhőtlen napos időszakokat és a viharoktól megtépázottakat egyaránt. Minden esetre igaz lehet, minden esetre igaz legyen: szeretetben! Ez az iránytű biztosíthatja a megfelelő tájékozódást a munkahelyen, a családban, a baráti körben, az egyházban, a gyülekezetben, vagy éppen apró-cseprő ügyeink intézése közben, ismerős vagy akár ismeretlen „felebarátokkal” találkozva.
Ugyanakkor ez a két szó, hogy „minden dolgotok”, jelenti különböző emberi megnyilvánulásainkat is.
Legtöbben elsőként a kézzel végzett tevékenységekre gondolnak. A segítés, a támogatás, a sebkötözés szeretettől vezérelt mozdulataira. Így válhat ez a rövid újszövetségi ige a kezek evangéliumává.
Mindez azonban a szemek megfelelő érzékenységével, a szívtől vezérelt látással kezdődik, hogy észrevegyem a másik embert, és azt, hogy éppen szüksége van rám.
Ezután a lábak aktivitása is elengedhetetlen, hiszen ahhoz, hogy tenni tudjak valakiért, oda kell hozzá lépnem, hogy mellette legyek. – Így mutatja be az irgalmas samaritánusról szóló példázat is a szeretet megélésének jézusi eljárásrendjét: a segítő felebarát először „meglátta és megszánta” a bajba jutottat, majd „odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat”. (Lk 10,33–34)
De miért ne érthetnénk bele ebbe a „mindenbe” a száj és a nyelv fegyelmezettségét is: hogy valóban akkor szóljunk, amikor szólni kell, és hallgassunk akkor, amikor hallgatni kell.
Mint ahogy megvan a nyitott fül, vagyis az értő és figyelmes hallgatás, az embertárs meghallgatásának az ideje is. Néha ez bizonyul a legnehezebb feladatnak.
„Minden dolgotok…”
A 2024-es év vezérigéjének igazi örömüzenetét mégis az apostoli intés második fele tartogatja számunkra.
„…szeretetben menjen végbe!”
Érdemes megfigyelni, hogy az apostol nem azt írja, hogy szeretettel – mintha itt valami eszközről vagy módszerről lenne szó –, hanem így olvashatjuk: szeretetben. És még egy érdekesség: ez a mondat nem egyszerűen cselekvésre utal, hanem arra is, hogy hagyjuk megtörténni a dolgokat. Hogy engedjük a dolgokat végbemenni úgy, ahogyan Isten akar cselekedni a világban. Az aktivitás és a ráhagyatkozás nagyon érzékeny egyensúlyát fedezhetjük fel itt. Ez pedig leginkább azt az állapotot jelzi, amely mindnyájunkra igaz, hogy tudniillik Isten bűnbocsátó, kegyelmes szeretete fogja körül, öleli át egész életünket.
És az sem véletlen, hogy a görög nyelvben használatos többféle szeretetfogalom közül, éppen az „agapé”-t használja itt Pál: az áldozatos, a másikért fájdalmat és hátrányt is vállaló szeretetet, amellyel maga Isten közelített és közelít felénk. Mert ő nem egyszerűen tanít bennünket erről a szeretetről, nem csak beszél róla, nem látványelemekkel színesített előadást tart nekünk, hanem megéli, elénk éli, sőt belénk oltja irántunk való szeretetét.
Tette ezt már a világ kezdetén. Amikor a káoszból kozmoszt hozott létre. Amikor életre szólította teremtményeit. Az ő ajándékozó, áldó szeretetének kiáradása az, hogy itt vagyunk.
Folytatja azzal, hogy bocsánatával, életmentő irgalmával fordul a folyton ellene lázadó, neki engedetlen, őt semmibe vevő emberhez. Nem taszítja el, nem hagyja sorsára, sőt éppen ellenkezőleg: gondja van rá.
Szeretetének betetőzése pedig abban a Jézus Krisztusban történt, akinek világra jövetele, személye, élete, halála és feltámadása értünk való lemondás, szolgálat, áldozat és győzelem volt.
A szeretet tehát nem velünk kezdődik és nem belőlünk indul. Újra és újra rá kell csodálkoznunk annak valóságára, hogy mi mindannyian Isten mindent megelőző szeretetének megajándékozottai vagyunk.
Ebben a feltétel nélküli és szűkkeblűséget nem ismerő „agapé”-ban kell megmaradni, ezt a lángot kell továbbadni, ennek fényében kell tovább folytatni a tanítványi utat! Engedni és nem akadályozni, hogy Isten Szentlelke átemeljen emberi nehézségeinken, aggodalmainkon, félelmeinken, kishitűségeinken, bűneinken –, és bennünk, általunk is végbemenjen a csoda.
Amikor ma késő délután majd hazaérkezünk megszokott közösségeinkbe: gyülekezeteinkbe, otthonainkba, szeretteinkhez – jusson eszünkbe: szó sincs róla, hogy véget ért volna a missziói nap. Nem ért véget, még csak most kezdődik el. Mert Jézus kezét fogva életünk minden napja missziói nap lehet, sőt legyen minden egyes nap missziói nap, amikor is betöltve küldetésünket – szabadságban és elköteleződésben – valóban minden dolgunk szeretetben megy végbe. Ámen.
Elhangzott Veszprémben, 2024. május 25-én, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület missziói napjának záróistentiszteletén (rövidített változat).