A fény felé 2
2023.07.29.
„Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni.” (Zsolt 77,3)
„Akkor [Jézus] így szólt hozzájuk [tanítványaihoz]: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem! Egy kissé továbbment, arcra borult, és … imádkozott…” (Mt 26,38–39a)
Hogyan viselkedem nyomorúság idején? Miről tanúskodnak ilyenkor szavaim, mozdulataim, tetteim? Mit olvashatnak ki mindezekből szeretteim, barátaim, munkatársaim, a körülöttem élők? Haragot? Vádaskodást? Kétségbeesést? Ez a panaszénekként számontartott ősi zsoltár arról üzen, hogy még a legelesettebb, legsebzettebb állapotomban is van lehetőségem arra, hogy a jó részt válasszam. Mert mikor máskor lenne nagyobb szükségem az „Úrhoz folyamodni”, mint amikor „lelkem nem tud megvigasztalódni”? Ilyenkor kitárt, megüresedett kézzel és lélekkel, átvirrasztott éjszakák csendjében keresem, kutatom nyugalmat adó forrásának enyhítő cseppjeit.
Ezek közül az egyik legüdítőbb az a híradás, hogy Jézus még fájdalmaktól és félelmektől terhelt imádságaimban sem hagy magamra. Mellette nem maradtak ébren tanítványai a Gecsemáné-kertben, mert „elnehezült a szemük” és elnyomta őket az álom, ő azonban gyötrődésében közösséget vállalt a lélek szomorúságának mindenkori virrasztóival. Halálának közelsége miatt rettegni kezdett (Mk 14,33), mégis tudta, kihez forduljon: az Atya előtt tárta fel belső vívódását, és éppen ezzel győzte le a kísértőt, aki le akarta téríteni őt az engedelmesség útjáról.
Vidd te is Istenhez mindazt, ami gyötör!
Köszönöm, Istenem, hogy betegségben, gyászban, nyomorúságban, sőt még a halálfélelemben is hozzád menekülhetek, tőled kérhetek és várhatok segítséget, megnyugvást, vigasztalást, erőt. Ámen.
Megjelent: A fény felé. Lelki útravaló az év minden napjára. Szerk.: Galambos Ádám. MEE Gyülekezeti és Missziói Osztály, Luther Kiadó, Budapest, 2022. 309–310. o.