Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap
1Jn 5,10b–13
A levélről és a szövegről
Az első jánosi levél stílusát vizsgálva feltűnő, hogy a másik két levéllel ellentétben ennek az iratnak nincsen levélformája. Mondanivalója bevezetéseként az író nem beszél magáról, hiányzik a címzés és az üdvözlés, de elmaradnak a köszöntések is, tehát nem találunk záradékot sem. Éppen ezért régóta több gyülekezethez (pontosabban a szerző által jól ismert konkrét gyülekezetekhez) írt körlevélnek tekintik ezt az iratot.
A szerző személyének kiléte vitatott. A levél íróját a hagyomány azonosítja a negyedik evangélium szerzőjével (Irenaeus és a Muratori-kánon szerint Zebedeus fia János), a kutatók nagy része inkább jánosi körről beszél, melyen belül még további megkülönböztetést kell tennünk az első, illetve a másik két jánosi levél szerzője között (ez utóbbi magát „a presbiter”-nek, vagyis „az Öreg”-nek nevezi). Mindenesetre fontos látnunk a negyedik evangélium és a három levél közeli rokonságát.
Ezt annál is inkább fontos észrevennünk, mivel éppen textusunk zárómondata (mely sokak szerint az eredeti levél zárómondata is volt egyben) adja egészen konkrét példáját a közös gyökérnek. „Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van” – olvassuk a 13. versben. Nagyon hasonlót találunk Jn 20,31-ben: „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” Veöreös Imre a hasonlóság mellet rámutat a két mondat közti különbségre is. Meglátása szerint a levélbeli formula kevésbé missziói, hitre hívó, inkább az üdvbizonyosságban megerősítő jelleget ölt. [1] Ebben a mondatban tehát nem csupán igehirdetési textusunk, de az egész levél célját, értelmét is felfedezhetjük. A mondanivaló középpontjában éppen ezért az örök élet ajándéka áll, mellyel kapcsolatban az apostoli bizonyságtétel azt az örömhírt kívánja megerősíteni olvasóiban, miszerint „ez az élet Isten Fiában van.” (11.v.)
Az ellenfelek, akikkel a levél írója harcol, minden valószínűség szerint a keresztyén gnózis korai képviselői. E szellemi áramlat követői tagadták Krisztus valóságos emberségét, és kereszthalálát is látszólagos eseménynek vélték csupán. Felfogásuk azokban a gyülekezetekben is elterjedhetett, kiknek most az 1János levél szerzője ír.
ψεύστης – hazudozó; (alkatilag, jelleménél fogva) hazug. Jn 8,55: „Ha azt mondanám, hogy nem ismerem (az Atyát), hozzátok hasonlóvá, hazuggá lennék.”
μαρτυρία – tanúsítás, bizonyságtétel. A kifejezés igei formája (μαρτυρέω) vonatkozhat vértanúságra is. Itt és most elsősorban hitbeli és erkölcsi bizonyságot jelent.
ζωὴ αἰώνιος – örök élet. A βίος-szal összevetve (amely kimondottan földi életet, megélhetést, életmódot jelent) a ζωή kifejezetten a Krisztus által Istentől kapott „minősített”, romolhatatlan életet jelöli. Olyan életet, amely egyben elszakíthatatlan közösséget is jelent Krisztussal.
πιστεύω εἴς τι – valamiben hisz, bízik valamiben, bizalmával ajándékoz meg valamit (valakit). Itt Jézus szavában, az írott kijelentésben, a meghallott igei üzenetben, híradásban való feltétlen bizalomról van szó.
υἱὸς θεοῦ – Isten Fia. A negyedik evangéliumban és a jánosi levelekben a „fiú” (υἱός) kifejezés kimondottan Jézusra vonatkozik.
A vasárnap homiletikuma
Általában ünneptelen félévnek nevezzük ezt az időszakot, amely legalábbis lassú sodrású. A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok témáiban szemmel láthatóan egyfajta spirális (csigalépcsőszerű) fejlődés fedezhető fel. (1–5. Isten hív minket; 6–9. Isten sötétségből világosságra hív; 10–17. Akiket elhívott, azokat meg is igazította; 18–23. Járjunk elhivatásunkhoz méltóan; 24–27. Célegyenest igyekezzünk elhivatásunk jutalmára) Isten hívása áll tehát figyelmünk középpontjában, vagyis az ő cselekvése, még az utolsó két összefoglaló cím imperatívusza ellenére is. Az igehirdetés scopusát Agendánk szerkesztői a „Hit által örök életre!” címben fogalmazzák meg.
Az igehirdetés felé
Örök életünk van!
Van örök élet? – teszi fel a kérdést Hans Küng egyik könyvének címében. [2] Minden kor emberének nagy kérdése ez. Van-e örök élet, amely igazi, távlati célt, értelmet ad földi létezésünknek, szenvedéseinknek és örömeinknek, küzdelmeinknek és sikereinknek? Vagy valóban mindössze pár évtized az, amivel számolhatunk? Nem véletlen, hogy sokan gyermekeikben, tetteikben, alkotásaikban látják a „túlélés” lehetőségét.
Isten igéje ma először is arról ad hírt, hogy van örök élet. Ám ezzel nem valamiféle „halhatatlanok klubtagságát” ajánlja fel, magányos hegylakó-sorsot az elmúlás pecsétje alatt roskadozó ember számára. Nem egyszerűen azt közli velünk Urunk, hogy örökkévalóságig tartó élethosszabbítást nyertünk egy mennyei nyereménysorsoláson, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk: kicsinyes játszmáinkkal, önzéseinkkel, Isten-hiányunkkal – csak éppen megcélozva a végtelent.
Az az örök élet ugyanis, melynek örömhírével az apostoli bizonyságtétel ma megtalál minket, nem egyszerűen mennyiségi értelemben múlja felül elképzeléseinket, hanem minőségileg is. Ahol eddig a bűn és a halál volt az úr, ott most győz a bűnbocsánat és az új teremtés (2Kor 5,17). Ahol eddig istentelenség és gyűlölet tombolt, ott a legközvetlenebb személyes szeretetkapcsolat jön létre Isten és ember, ember és ember között.
Az örök élet már akkor elkészíttetett számunkra, amikor még meg sem születtünk.
Az örök élet már itt és most beragyogja fényével földi hétköznapjainkat.
Az örök élet majd ott és akkor, halálunkon túl teljesíti ki egészen életünket.
Isten adta nekünk az örök életet.
Vagyis ajándék. Nem jutalom, nem bér, nem honorárium. Isten ingyen ajándéka az örök élet. Képtelenség megszolgálni, lehetetlen kiérdemelni. Csak elfogadni lehet, alázattal és hálaadással.
A teljesítmény bűvkörébe szédült embernek talán ezt a legnehezebb befogadnia. Hiszen mindennapi élettapasztalata, hogy céljai eléréséhez valamit mindig le kell tennie az asztalra. Az élet farkastörvényei szerint csupán szeretetből nem lehet megélni…
Ma azonban Isten igéje ki is józanít. Éppen arra figyelmeztet, hogy szeretet nélkül nincs élet. Ahogyan a kezdet kezdetén is csupa szeretetből hívja életre a mindenséget Isten, úgy az is igaz, hogy szeretetből adott életet nekem is. Szeretetből, bűnbocsátó irgalmából, ajándékként készítette el számomra az örök életet is.
„Akié a Fiú, azé az élet”.
Mert Isten Jézus Krisztusban készítette azt el a számunkra. A számlát ő egyenlítette ki. Az ajándék miatta és érte lehet igazán ajándék. Nem légüres térben hozta el nekünk azt, ami az övé, hanem úgy, hogy emberré lett, közénk jött, közösséget vállalt velünk, értünk szenvedett, vállalta még a halált is, s aztán feltámadásával le is győzte azt.
Vele közösségben lenni – ezt jelenti az örök élet.
Örök életet bírni – ezt jelenti a vele való közösség.
Sőt, maga Jézus az élet. Rajta kívül, tőle függetlenül nincs élet. Őt nem lehet kifosztani, senki sem ragadhatja ki kezéből, zsebéből az ajándékot, mert ő maga az ajándék. Ha vele vagyok közösségben – az örök élettel vagyok közösségben.
S nem csupán a jövő lehetősége ez, hanem a jelen valósága. „Akié a Fiú, azé az élet” (12. v.), jelen időben. „Örök életetek van” (13. v.), itt és most. Ahogyan pedig mindez már most valóság, úgy jut majd teljességre a feltámadáskor.
Az örök életről szóló bizonyságtétel bátorításként, megerősítésként hangzik.
Isten nem árul zsákbamacskát, hanem a hozzá vezető utat mutatja meg a benne reménykedőknek. S ez akkor is igaz, amikor figyelmeztető, kijózanító hangon szólítja meg övéit: „Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt.” (10. v.) Nem az a szándéka, hogy elbátortalanítson. Éppen ellenkezőleg: igéje megerősít. Az apostoli bizonyságtétel mindenkor, így ma is, mai igehallgatókat is képes megszilárdítani a Krisztusban kapott örök élet örömében. Minden emberi hátsó szándékkal, titkolt, átláthatatlan, kétértelmű, alattomos törekvéssel szemben e bizonyságtétel szándéka világos, ismert, egyenes és gazdagító: „Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van.” (13. v.)
Továbbgondoláshoz, meditációhoz, készüléshez
Lelkipásztor 1978/362. o. (Bárány Gyula)
Lelkipásztor 1986/320. o. (Madocsai Miklós)
Lelkipásztor 1993/236. o. (Ifj. Hafenscher Károly)
Isten iskolájában. Luther Rózsa Alapítvány, Pécs 1999. 743. o. (Balikó Zoltán igehirdetése)
Veöreös Imre: János levelei. Teológiai Irodalmi Egyesület, Budapest 1998. 237–242. o.
Énekek
323, 369, 392.
Imádság
Krisztussal közösségben
Hiszek benned, Uram, de erősítsd hitemet!
Reménykedem benned, erősítsd reménységemet!
Szeretlek téged, adj igaz szeretetet!
Bánom bűneimet, segíts, hogy bánatom őszinte legyen!
Neked adom gondolataimat, hogy rólad elmélkedjem.
Neked adom szavaimat, hogy rólad tanúskodjam.
Neked adom tetteimet, hogy téged sugározzanak.
Neked adom szenvedéseimet, hogy érted viseljem őket.
Azt akarom, amit te akarsz,
mert te akarod,
úgy, ahogy akarod,
ameddig akarod. Ámen. [3]
Megjelent: Lelkipásztor 2004/7. 278–279. o.
[1] Veöreös Imre: János levelei. Teológiai Irodalmi Egyesület, Budapest 1998. 242. o.
[2] Hans Küng: Van örök élet? Európa Könyvkiadó, Budapest 2001.
[3] In: Visszhang. Imádságok, olvasmányok. Szerk.: Szabó Lajos. Evangélikus Sajtóosztály, Budapest 2001. 162. o.