Szentháromságünnepe utáni 10. vasárnap
Lk 19,41–48 exegézise
Márk evangéliumának kronológiája alapján a Jeruzsálembe való bevonulást a terméketlen fügefa történetének kellene követnie, Lukács azonban (mivel azt már egy példázat formájában elmesélte) most saját külön anyagából merít. Jézus Jeruzsálemet siratja.
A 39. és 40. versekben leírtak szoros kapcsolatban állnak a textussal. Ezek mondanivalója ugyanis szintén Jézus történetének és Jeruzsálem sorsának összefüggéséből indul ki. A jeruzsálemi bevonulás a város „meglátogatásának idejét”, a „békesség útjára” való rálépés lehetőségét jelenti, vagyis Isten személyes jelenlétét minden ember számára. Mindezek értelmében lesz nyilvánvalóvá, hogy Jézus miért nem váltja be a hozzá fűzött politikai reményeket. Mégis a leghitelesebb politikus abban az értelemben, hogy az általa képviselt békességet nem csupán lelki módon, hanem az ember-embertárs kapcsolatban is feltétlenül szükségesnek látja. A zsidóság vezetőinek szemében azonban mind vallási, mind pedig a politikai tényezők e szempont fölé rendeződtek. Jeruzsálem szemei nem ismerik fel a Jézusban felkínált békét. A város a gyógyulás lehetőségét utasítja vissza, s e visszautasítás már magában hordozza azt az ítéletet is, mely apokaliptikus csengése ellenére a béke megtagadásának politikai következményeként, mint történelmi esemény tárul elénk (ld. Jeruzsálem pusztulása, Kr. u. 70-ben). Az a feltételezés, hogy a katasztrófa képi megfogalmazása már az evangélista utólagos munkája volna, mindenképpen elgondolkoztató, fontos azonban felhívnunk a figyelmet arra, hogy e képek semmiképpen sem jelentenek új motívumokat a zsidó gondolkodás számára, a „jajszó” ószövetségi előhangjaiban ugyanis már számos ehhez hasonló formula található (pl. Jer 15,5 – vö. Zsolt 122,6; Ézs 29,3).
A templom megtisztításának elbeszélése az evangéliumok közül Lukácsnál a legrövidebb. Az evangélium koncepciója szerint tulajdonképpen már a jeruzsálemi bevonulás célja is a templom volt. Az a hely, ahol Jézus születése ígéretének kezdete (1,9), az újszülött bemutatása és prófétai köszöntése (2,27kk) is történt, az a hely, melyet a tizenkét éves Jézus Atyja házának nevez (2,49), s ahol véglegesen ellenáll a kísértőnek (4,9). A pogányok előudvarán üzletelő pénzváltók és árusok kiűzését Jézus szava kíséri, mely két ótestamentumi igét idéz (Ézs 56,7; Jer 7,11). A jeremiási ige a templom szentségével fedezett bűnökre utal, Jézus azonban a templomi kultuszhoz kapcsolódó üzleti nyerészkedésre céloz vele. Jelképes cselekedetet fedezhetünk fel tehát ebben a templomtisztításban. Jézus e tettén és naponkénti igehirdetésén keresztül válik a megszentségtelenített templom újra megszenteltté, vagyis visszaadja azt eredeti rendeltetésének, hogy újra az imádság és a béke meghirdetésének háza legyen.
Megjelent: Lelkipásztor, 1998/7–8. 315–316. o.