Karácsony Szenteste
Mt 1,20b–23 exegézise
A történet elsősorban nem Jézus születésének ismertetése céljából íródott. A τίκτω – υἱόν és καλέω – ὄνομα fordulatai arra utalnak, hogy a középpontban Jézus születésének bejelentése, a névadás és a névmagyarázat áll. Az angyali látomás és az ézsaiási idézet szintén a krisztológiai hírt hangsúlyozza. Feltételezhető, hogy a történet egy, a korabeli gyülekezetekben már az evangélium keletkezése előtt ismert, határozottan oktató jellegű anyag alapjain áll, melyben József személye központi szerepet játszott. Valószínű azonban, hogy a 22. vers bevezető fordulata, sőt maga az idézet is már Mátéra vezethető vissza, aki az Ószövetségből rendszerint a LXX szövege szerint idézett.
A tradíciófejlődés szempontjából a történet egyik fő motívuma a gyermek szűztől születésének, a palesztinai zsidóság körében nem ismeretes gondolatával leginkább egy hellenista-zsidókeresztyén gyülekezet környezetére utal.
A 20. vers nem részletezi az angyali látomást, minden hangsúly a hírre esik. Az angyal Józsefet, mint Dávid fiát szólítja meg: ahogyan azt már a 18a vers is jelezte, Máté arra törekszik, hogy Mária gyermekét Dávid családfájából származtassa.
A 21. versben található névadás a Tradicionális történet legfőbb mondanivalója. A gondolat, hogy a Messiás népének megmentője lesz, elterjedt volt a zsidóság körében. Mátét azonban jobban érdekli a bűnöktől való megszabadulás, amely számára Jézuson keresztül látszik megvalósulni, és amelyre a keresztyén gyülekezetekben továbbra is lehetőség nyílik. A λαός mint Máté evangéliumában általában, Izráel népét jelenti. Az evangélista ezzel jelzi tehát (ahogy már a családfán keresztül előzőleg, majd 2,2-n keresztül ismét), hogy Jézus Izráel Messiása.
Az ézsaiási idézet, mint ahogy 2,15 is, az Úr szájából hangzik. Ez készíti elő az olvasóban a felismerést: Mária gyermeke az Isten gyermeke. A történet Máté számára nem csupán Jézus származását magyarázó lábjegyzet, hiszen benne egy, az evangéliumban kibontakozó krisztológiai témára utal. Ezt bizonyítja az Immánuel név említése is. Az „Isten velünk” motívum végighúzódik az egész evangéliumon (17,17; 18,20; 26,29), hogy aztán annak utolsó versében érje el csúcspontját: „…én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (28,20)
Máté tehát Jézus névadásának tradicionális történetét újabb értelemmel ruházta fel: számára a legfontosabb, hogy Jézus az Immánuel. Így ez a szakasz a 28,16–20 szakasszal reciprok kapcsolatban áll: ott ugyanis arról van szó, hogy a Feltámadott nem más, mint a köztünk járt Jézus, és hogy a keresztyén ember faladata az, hogy megtartsa e „földi” Jézus parancsolatait. Ezzel összhangban 1,18–25 versek pedig arról beszélnek, hogy a közénk érkezett, emberként megszületett Jézus maga a dicsőséges Úr, aki most már gyülekezetével marad, mint Immánuel a világ végezetéig.
Megjelent: Lelkipásztor, 1997/11. 434–435. o.